Film után - Vratné lahve - Csereüvegek

Tesco, Új-Buda Center, állok sorban a pénztárnál. Az előttem lévő fiatal hölgy többet talált "összevásárolni", mint amire pénze van, stornózni kell, várjuk hogy jöjjön az illetékes kolléga. Helyette egyelőre a biztonsági őr hölgy érkezik:
- Mi történt?
Fiatal hölgy:
- Miért, minek kellett volna történnie?
- Semminek, csak kérdeztem, hogy történt-e valami - azzal tovább is megy, kissé megsértve.

Nohát, ez kis hazánk, de a filmből meglátjuk, hogy lehet ezt másképp is csinálni, és nem is kell messzire mennünk.
Josef Tkaloun miután otthagyja tanári állását, egy élelmiszerboltban lesz üvegvisszaváltó. Aki azt gondolná, hogy ez unalmas, monoton és lélekölő munka, az rossz úton jár és nem ismeri Tkaloun úr személyiségét. 65 évesen a teste már nem a régi, de lélekben fiatal, amit mi sem bizonyít jobban, mint visszatérő álmai, melyekben egy vasúti kocsi fülkéjében kettesben(/hármasban/négyesben) marad - hol a volt kolléganőjével, hol az áruházban rendszeresen vásárló csinos fiatal hölggyel stb. Tkaloun úr kifogyhatatlan életigenlése színt visz az áruházi munkába, egy-egy apró kedvességgel feldobja kollégái és a vásárlók napjait, ami rá saját magára is jó hatással van, közben pedig lányát is igyekszik kiházasítani.
A drámai vonalat a feleségével 40 éve tartó házasságuk jelenti a filmben - aki SOHA nem jelenik meg Tkaloun úr vasúti fülkés álmaiban -, amelyben Tkaloun úr emberek iránti határtalan nyitottsága és fogékonysága nem működik, de amire végül mégiscsak van megoldás, vagy legalább enyhülés.
Az egész filmet két dolog jellemzi: egyszerű, hétköznapi emberekről szól, akik akár a bármelyik szomszédunk is lehetnének. Ezen egyszerű emberekről lépten-nyomon megtudunk valami érdekeset, ami akár bármelyik szomszédunkról kiderülhetne. A másik jellegzetesség a hétköznapi történések olyan fajta cseh humorral való tálalása, amely hozza a tőlük megszokott magas színvonalat, amit én például legutóbb az "Őfelsége pincére voltamban" láttam. A magam részéről nem is drámának, inkább vígjátéknak nevezném a filmet, esetleg vígdrámának. Így nyugodt szívvel ajánlom mindazoknak, akiknek rossz napjuk volt és rájuk fér egy kis derű, életöröm, meg persze a cseh filmek rajongóinak, de ők már úgyis megnézték.

Vratné lahve - Csereüvegek

Így, hogy legtöbbünk a párválasztás előszobájában, sőt már a nappaliban, urambocsá a hálószobában malmozik, érdemes előretekinteni, és megkukkolni, hogy lesz majd ez, mikor már a konyhán a spájzon meg az erkélyen is túl leszünk. Vagy inkább, hogy hogy lehet. Vagy inkább, hogy hogy nem szeretnénk, hogy legyen.
A cseh filmekről általában azt tudjuk, hogy viccesek, a kispolgárokról szólnak kispolgároknak és játszik bennük Jaromír Hanzlík. Jan Svěrák ebbe a sztereotípiába nem nagyon illik bele. Rendezett ő vígjátékot persze, meg anno még az Olajfalót is ő csinálta, de igazából a dráma fekszik neki. A Kolját szerettük, az Általános iskolát meg a kritikusok szerették, majdnem Oscart kapott, de aztán mégsem. Helyette a Mediterraneo nyert, egy bizonyos Silvio Berlusconival a produceri székben...
A Csereüvegek sem egy szórakoztató esti tinglitangli. Inkább olyan komolyabb drámának tűnik egy halófélben lévő kapcsolatból, ami már a konyhaszekrények legsötétebb zugait is megjárta. És hogy van-e megoldás? Megnézzük, azt kiderül.

Film után - Vicky Cristina Barcelona

Az egész úgy kezdődött, hogy Barcelona polgármestere megkereste Woody Allent. Azt mondja neki, hogy Woodykám, piszkosul rossz mostanában az idegenforgalom felénk, hőzöng a nép, meg minden, kezd rossz kedvem lenni. Kéne egy jó kis film, amiben legalább 13-szor kimondják, hogy (idézem a filmből) "güejj" park, minimum 15-ször megmutatják a Sagrada Familiát meg Gaudí összes épületét, jó sokat beszélnek Katalóniáról, hm... Ja, és a haverom Oviedoban polgármester, tegyed már bele azt is valahogy. Hát ennyi. Köszike! Woody elővette számlatömbjét, körmölt egy kicsit, aztán visszacsoszogott Londonba, gondolt egyet-kettőt és elkezdte a forgatást.
Na, most, aki azt mondja, hogy a régi szép időkhöz kanyarodik vissza az öreg, annak azért javaslom, hogy még egyszer rágja át magát az életművön. Attól még, hogy végig kommentár van a film alatt, nem lesz egyből régiszépidő. Ennyi erővel szerintem meg az Amelie-re hasonlít.
Egyébiránt ha már a kommentárnál tartunk, újabb követelésemet (egyben totális értetlenségemet az ügy előtt, tiltakozásomat, felháborodásomat és egyéb nem tetszést kifejező tevékenységemet) vetem itt most képernyőre, mégpedig, hogy mégis mit képzel magáról a Művész mozi, hogy szinkronizált filmet ad le??? Totál ki vagyok készülve, hogy most már lassan tojással sem dobálhatom meg az igazgatót vagy kit kell megdobálni ahhoz, hogy ilyen ne forduljon elő. Szabotázs!!!
Mikor meghallottam Javier Bardemet Szabó Sipos Szinkronszínész Barnabás hangjával, majdnem felálltam és kimentem. Aztán lassan kezdtem már megszokni, mikor jöttek a spanyol betétek. Mivel ugye Barni orgánuma annyira hasonlít Bardemére, mint mondjuk egy három hetes csecsemőére, igazán lélekemelő volt, mikor hirtelen az igazi Bardem szólalt meg spanyolul. De a hab a dobostortán az volt, mikor valami rejtélyes okból nem tudtak átkapcsolni Bardem hangjára és Barni szólalt meg spanyolul. Vááááúúúúááááá! Nekem volt gyomortükrözésem, de az ehhez képest mesedélután.
Innentől kezdve a film alapból mínusz 10-en indult a 10-es skálán, és ahhoz képest a végén a -3,5 egész pofás. Eredeti hanggal lehet, hogy akár a bűvös 7-es határt is átlépte volna. Amúgy nem volt rossz film, de mivel Woody nem tiltakozott a magyar szinkron ellen eléggé - ami, lévén, hogy tuti vannak magyar felmenői, bizony meglehetősen szomorú -, maradok a -3,5-nél. Ebből remélem tanul a kis Vörös!