Film után - Amal

Röviden, tömören: Nagyon kellemes. Sajnos nem voltam még Indiában, nem tudom hát megmondani, mennyire reális az a világ, amit ez a film bemutat. A sztorik alapján, amiket eddig hallottam több a koldus, a féllábú, -szemű, -kezű, - fülű, -kegyelmű atyafi, a szemét, a bűz (ez utóbbi a filmszínházban ugye irreleváns), mint Amal világában, no, de az az országimázs központ vesse az első követ a készítőkre, aki nem próbálta volna meg kicsit jobb színben feltüntetni saját háza táját egy nemzetközi produkcióban, mint amilyen maga valójában. Amúgy meg nem is ez az elsődleges mondanivaló itten kérem, hanem az hogy a bociszemű, fintorvigyor (,nyomokban Scottie Pippenre emlékeztető) Amal hogyan tereli a jólelkét Delhi utcáin a 8000 hiénakuli között (itt jegyezném meg, hogy aki nem tudná, a riksadriver helyes magyar fordítása a riksakuli).
Végig izgul az ember, hogy nehogy történjen valami rossz ezzel a szende szellemmel, a jólelkűség és tiszta szívűség utolsó, árva bástyájával ebben az emberembernekfarkasa környezetben, és persze van is miért, mert történik is, de az is csak lelki és szellemi javulásunkat szolgálja. Mert ebből a szempontból ez a film jeles. Ami rögtön fel is veti a következő követelésemet, hogy aszongya tessék kötelezően levetíteni fent nevezett filmet az összes luxustárgy-fetisiszta pénzhajhásznak (mondjuk nekem). Tisztuljatok!
Szép a történet, szépek az emberek, szép az egész milliő, ahol szorgos Amalunk nap mint nap hajtja riksáját. Ajánlom ezt a filmet mindenkinek, aki nem találja a helyét a konzumtársadalom szorításában, nem érti, miért vágyik egy újabb Gucci kegytárgyra, vagy egy olyan munkahelyre, ami még a mostaninál is többet fizet.
Amúgy kérdéseimre megkaptam a választ: A manusz és Amal nem talál egymásra. A manusz rátalál Amalra, de Amalnak egyáltalán nincs szüksége arra, hogy rátaláljon a manuszra, hisz Amal az, amit/akit mindenki keres. A sok pénz csak tüneti kezelésre ajánlott. Amal állva maradásával és az elefánttal kapcsolatban azonban nem árulhatok el részleteket. Maradjon pár titok azoknak is, akik még nem látták a filmet.

Amal

A cím ne tévesszen meg senkit. Nem is arra utal, és nem is női név. Ez a kanadai film (egyelőre a producereken kívül nem világos, hogy mi kanadai benne, de majdcsak) ugyanis Indiába kalauzol minket, a szerelmesfilmek, a koldusok, a színkavalkád és a riksák földjére. Amal egy nagyon szegény legény valamelyik földszinti kasztból és riksázásból igyekszik keresni a betevőt. Fontos tulajdonsága még, hogy nagyon emberi és kedves. Ezek az általam eddig hallott India-történetek alapján ott nem túl kedvező tulajdonságok a túléléshez. Amal azonban kitart és láss csodát, kitartásáért jutalom jár, beszáll a lélekvesztőjébe egy dúsgazdag manusz, akit megérint Amal szelíd ábrázata. Ráadásul épp örököst keres, úgyhogy akár ki is kerekedhetne a történet vagy 10 perc alatt, de persze nem. Vajon a szigorú kasztrendszer szabályai között hogy talál egymásra Amal és a manusz? Vajon megoldás-e a sok pénz? Vajon állva marad-e az utolsó igaz ember a maharadzsák földjén? Vajon lesz-e elefánt a filmben?

A Kaméleonról - műsorzárás előtt

Vajon mennyire passzol a mozihétfő műsorstruktúrájához egy közönségfilm? ‑ vetődik fel a jogos kérdés azután, hogy a népművelés szakirodalmában csak Varju Z-féle létszámkontrolként ismert módon kiosztottuk mindenkinek a sorszámát. Legyen szó ugyanis szilveszteri Mátra-kirándulásról vagy a méltán neves FAKOF fesztivál első kör pályinkájáról, netán a mozihétfői jegyvásárlásról, ez a bevett módszerünk, nehogy bárkit is kihagyjunk. Never change a winning scheme alapon most is megtettük, de többszöri számlálás után is mindössze 1-ig jutottunk. Nagy tolongás tehát nem volt, így a távolmaradóknak nem marad más, mint alábbi írásunk, de annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy a jelenlevők demokratikus véleménye alapján a fenti kérdésre a rövid, de határozott válasz annyi, hogy … ööö … végtére is igen.

A Kaméleonban Goda Krisztina és forgatókönyvíró társa, Divinyi Réka, egy újabb férfi-nő játékot tár elénk, amelyben mindkét fél ugyanazt keresi (sok-sok pénz = biztos jövő), és amelyben mindketten hátráltatják saját magukat a másik iránt kialakuló érzelmek által. Céljuk elérésében módszereik vegyesek, senki sem az, aki és ami. A dúsgazdag apa lánya, Hanna (Hámori Gabi), törékenységét és érzelmeit veti be, a korábbi intézetes főszereplő, Gábor (Nagy Ervin), viszont kémkedik, álarcba bújik, sőt, az egyik jelenetben erősen meg is lep bennünket, sosem gondoltuk volna ugyanis, hogy az irodai szemetes potenciális párkereső médium lehet. Meglehet, hogy egyszerűen csak kevés FBI-os filmet nézünk.
A filmet a verbális tüzijáték és a precízen megszerkesztett jelenetek teszik pörgőssé, a megfelelő humor arány pedig szerethetővé. A frappáns sztori is megkapja az elvárt (de kiszámítható) csavart, és sajnos vagy sem bónuszként ebben a filmben is megajándékoz bennünket Kálomista Gábor producer egy sor burkolt termékreklámmal, amit köszönünk, de legközelebb sem kérünk.
A szereplők többnyire rendben vannak, bár a kihagyhatatlannak tűnő Csányi Sándor itt is mellékszerepel, ami számunkra már legalább annyira fárasztó, mint a 30. születésnapokra szervezett meglepetésbulik. Nagy Ervin magabiztosan képviselte a szélhámosok lobogóját, és lett Leonardo di Caprio méltó utódja, nem is annyira a benedvesített bugyik, mint a sokoldalúság tekintetében (ügyvéd / gyereksebész / arkitekt Ervin vs orvos / ügyvéd / másodpilóta Leo). A sok egyezőség ellenére még véletlenül sem remake a film, és nem is élünk semmilyen gyanúperrel.
Ami a többieket illeti, öröm volt újra látni a Sophie Ellis-Bextor-i porcelánarccal és imádnivalóan búgó hanggal rendelkező Hámori Gabit, valamint Kulka Jánost, aki zsigerből hozta a meleg térdspecialistát. Ez utóbbi tényt mi mindannyiunk Mágenheim doktorának első filmbeli coming outjaként értékeljük, aki esetleg tud korábbi akcióról, írja meg szerkesztőségünknek. A kakukktojás ezúttal a Nemzeti Színháztól igazolt László Zsolt, aki kölcsönvette Csernus doki séróját és hivatását, és gondoskodott arról, hogy ne happy legyen az end. Merthogy nem volt az, ennyit még elárulunk, hátha újat mondunk.

Végszóként annyit leszögezhetünk, hogy a Kaméleon magabiztosan ment végig a Csak szex és más semmi által kitaposott ösvényen, és hogy magán hordozza az elmúlt évek további magyar közönségfilmjeinek – Terézanyu, Valami Amerika, Valami Amerika Reloaded ‑ majd’ összes jegyét, amiért mindenképpen azoknak ajánlanánk, akik a tutit szeretik, és egy jó kis pörgős filmre vágynak, ami ráadásul hazai. Ha a felsorolt filmek tetszettek, ez is fog, ha pedig nem, akkor inkább várjon a kedves olvasó még két hétig (most már csak 8 napig), a következő mozihétfőig, és a mozijegy árából vegyen inkább egy pohár forralt bort a szomszédos Kiadóban. Vigyázat, kicsit savas, de a miénk, szeretjük.

Film után - Vicky, Cristina, Barcelona - eredeti hanggal

A napokban off-program volt módom megnézni a filmet eredeti hanggal, ami sokat számít a film megítélésénél, hiszen - emlékeztek - a magyar szinkron miatt indult eleve mínusz 10 pontról az értékelése.
Ami a nyelvi aspektusokat illeti, Juan Antonio angoljára nem lehet panasz, érthetően és választékosan beszél, kedves spanyol akcentussal. Az ajánlattevő jelenetben sokszor elhangzik Oviedo neve, Vicky szájából "Obiedo", Cristináéból "Oviedo", Juan Antonioéból pedig a kettő valamiféle keveréke formájában, érdemes megfigyelni. Továbbá Maria Elena akcentusos angolja is nagyon szerethető, főleg annak aki már beszélt spanyolokkal angolul.
Ami a városreklámot illeti, van valami a dologban, bár meg kell hagyni, hogy főleg a Lakótársat keresünk óta Barcelonának nemigen kell reklám, viszont továbbra is megvan az a varázsa, amit nem kis részben Gaudi munkásságának nyomai okoznak. Az igazi reklám szerintem Oviedóé, amelyről nem hallottunk a film előtt, de úgy tűnik érdemes belevenni spanyolországi útitervünkbe ezt a kisvárost is, mert a filmben nagyon szépnek mutatkozik.
Ezen a ponton térhetünk ki a film azon sajátságára, hogy a bemutatott helyszínek mintha mind valamilyen mesevilágban lennének, nem látunk sehol egy piszkos utcát, lepukkant embereket, ami pedig azért Spanyolországnak is része. Ilyen szempontból egyoldalú a film, csak az élet napos oldalát mutatja, bár elismerjük hogy ez nagyon passzol Spanyolországhoz és a barcelonai nyár témájához is, de a realitástól azért távol áll.
A film egy mondatban összefoglalva azt a kérdést vizsgálja a két barátnő történetén keresztül, hogy mi történik akkor, ha kiszakadunk megszokott, kiszámítható életünkből, kizökkentenek minket belőle és teljesen váratlan, hihetetlen tapasztalatokat szerzünk. Mi erre a válaszunk? Lassan elfelejtjük az egészet és visszatérünk a megszokott kerékvágásunkba vagy otthagyjuk korábbi életünket a kalandért? Mindkét lány a maga módján reagál a történtekre.
A filmet azoknak ajánlhajtuk, akik szeretik Spanyolországot és érdeklődnek a művészek bohém életvitele iránt.

Kaméleon

Vajon milyen színű a kaméleon a tükör előtt?
Újabb magyar filmmel jövünk a Mozihétfőben, mégpedig a ritka szélhámosfilm kategóriából. Goda Krisztina harmadik filmjével - a Csak szex és más semmi illetve a Szabadság, Szerelem után - újabb műfajban is kipróbálta magát.
A film alcíme lehetne akár a fenti mottó is. Jóképű főszereplője (Nagy Ervin) ugyanis azzal tölti idejét, hogy csúnyácska nőket hódít meg, ezt követően pedig elszedi a pénzüket. (Vajon fizet utána adót?) Ujjgyakorlatszerű akciói után egyszer csak egy igazi nagy hal akad horgára - Hámori Gabriella, a balerina -, akinél annyira össze kell szednie magát, hogy csakhamar elbizonytalanodik, ki is akadt kinek a horgára. A filmben egyebek között van még egy meleg orvos Kulka János megformálásában, a végén pedig meglepő csavar, happy end viszont nincs.
Mindezek ismeretében mire számíthatunk? Kikapcsolódást nyújtó, amerikai stílusban megcsinált szórakoztató produkcióra, válságok és drámák nélkül. Egy kis levezetés a hét első munkanapja után. Vagy mégsem?