Film után - Gettó milliomos - Slumdog Millionaire

Kasszasiker Oscar Öntettel

1db Sikeres rendező, akinek nincs Oscar-díja, de van pénze
2db Szép színész (1 nő, 1 férfi)
3 jó adag romantika
6-8 szál tragikus
Leheletnyi országimázs
Fegyverropogás ízlés szerint
1db kerek történet

A fenti összetevőket keverjük össze, jól rázzuk meg, szélesvásznon tálaljuk.

Ha az előbbiek nem hoznak megfelelő eredményt, akkor vegyük a jól bevált Istenek városát, adaptáljuk indiai környezetre és keverjünk bele egy nagy adag Rómeó és Júliát és egy kis happy endet.

Így sem jön össze? Hm. Nézzük akkor egy kicsit közelebbről.

Először is fektessük le azt az alapszabályt, hogy filmről a megnézés előtt kritikát olvasni badarság. Amatőröknek és/vagy sznoboknak tudom ajánlani, a többiek film előtt max. a Mozihétfő filmelőzetesét olvassák el vagy semmit. Megnézés után már lehet (megjegyzem erre is remek fórumot nyújt a Mozihétfő, ahol még kommentálni is lehet a kritikát). Sok mindenki sok mindent mondott/írt már a filmről ugyebár szokás szerint, ahogy egy többszörös Oscar nyertesnél ez illik is. Szokás szerint egyiket sem olvastam, ahogy illik. Így tisztán saját élményekre építek. És ez az intermezzo gyakorlatilag bármelyik kritikára igaz, amit írok.

Nos jelen film üdítő színfolt szürke kis hivatali életünkben. Mert jól felemel, földre dob, megtapos, aztán kezdi elölről újra és újra. Nem olyan, hogy bemegy az ember és vagy az erőszaktömegtől vagy a romantikától öklendezik a 90. perc végén, hanem szépen el van itt osztva minden ahogy kell.

Mikor gyerekkoromban megnéztem a Total Recallt a Vöröscsillag moziban, utána simán éreztem magamban Svarzi kirobbanó erejét, és tudtam, bárkit legyőznék. Ez után a film után meg egy kellemes jóérzés volt bennem. Valami olyasmi, hogy jól vannak ezek a dolgok itt a mi világunkban összerakva. Aki részletekre kíváncsi, nézze meg. Aztán jöjjön ide véleményezni.

Film után - Hajrá Boldogság - Happy Go Lucky

Ugye megmondtam! Mike Leigh úgy tűnik, sokat betegeskedett a rendező szak vígjáték szemesztere alatt, viszont a dráma órákra többször is elment. Ez azonban semmit nem vesz el a csillogásból, sőt. Persze aki az altesti poénokat vagy a pitetöltést kedveli a vásznon, az ne kaparja össze hónap végén megmaradt 20-asait és rohanjon a legközelebbi moziba megnézni a filmet. Itt nincs sem altest, sem pite. Fókuszban legalábbis nincs.
Mike Leigh-et már elegen, elégszer dicsérték, nem hiába, de, hogy ne csak ő csukoljon, említsük meg a szereposztót®, aki bizony ismét jó munkát végzett. Tulajdonképpen mondhatni mind az összes karakter a helyén van. Egyes esztéta kollégáim szerint a főszereplő idősebb húgának és férjének párosa, tetézve egy embrióval a nőnemű méhében kissé klisés és kilóg a történet kerekéből, de kákán is van csomó, meg karón varjú. Mert amúgy meg a film olyan, mint Milla Jovovich az Ötödik Elemben. Azt meg tudjuk, hogy milyen.
A film története - mint az körülbelül kétszázmillió helyen az interneten megtalálható - röviden az, hogy van egy vidám lány, aki vidám és mi megnézzük, hogy mi az, amitől lelohad a mosoly az arcáról. Először is ellopják a biciklijét, de oda se neki, meg sem kottyan, aztán nincs pasija, ami szintén kismiska, adjunk neki!, elkezd tanulni vezetni, egy brutkó, epegörcs oktatóval, mosoly kissé lohad, őrült dadogó hajléktalan horrorfilm-környezetben, lassan kezd hatni, bepasizás, megint felfelé görbül az a fránya mosoly, epegörcs kifakad, epe ömlik, paff, megvan a várva várt mosolytalan tekintet, konyec.
És, hogy ebben mi az Ötödik Elem? Minden. Poppy (Sally Hawkins), aki tökre szerethető, közben meg simán tudna idegesíteni is, a barátnője, a pasija, a gyerekek a suliban, de még inkább Suzy (Kate O'Flynn) mosolya, a topon pedig az epegörcs oktató, Scott (Eddie Marsan). Ha másért nem, már csak miatta érdemes megnézni a filmet. Brutálisan valóságos és ijesztő az alakítás, ami egy megoldhatatlan probléma kilátástalan ürességét hagyja maga után. Hátszőrmeresztgető.

Hajrá boldogság - Happy Go Lucky

Ejha, de nagyon kell ez a kis boldogság ebben a nagy világfájdalomban, ami körül vesz bennünket. Mike Leigh nagyon érezte ezt, és mivel már drámák terén hegyeket pakolt le az asztalra (Két angol lány, Titkok és hazugságok, stb.), gondolta most meglep minket egy könnyed vígjátékkal. Aztán mint az egyszeri ember, aki már észre sem veszi, mikor túrja az orrát a volán mögött, Mike barátunk is belefutott a megszokások zegzugos útvesztőjébe és csak belecsempészett a filmbe egy jó adag drámai vonalat is.
Ennek ellenére úgy tűnik, pozitív a mese, ami egy kislányról szól (na jó, legyen nagylány, de az már nem annyira mesés), aki annyira vidám, hogy ihaj, annyira meg akar tanulni vezetni hogy hajjaj és annyira hatással van az emberekre, hogy csak na. Akinek lopták már el biciklijét, most megnézheti, hogy lehet vidáman viselni a lesújtó valóságot.

Gettó Milliomos - Slumdog Millionaire

Egy csutkáig lerágott csonttal nehéz mit kezdeni. Lehet belőle csontlevest főzni, de valljuk be, az azért még tésztával is csak egy meleg, sós lötty. Persze, lehet azt szeretni, de azért módjával. Ilyen film a Gettó Milliomos is az önjelölt filmkritikus (jelen esetben én) szemszögéből. Mindenki megírt róla mindent, a csapból is ez folyik, az Oscar-díj átadáson az alkotók többet voltak a színpadon, mint a sármos, férfifaló műsorvezető, Hugh Jackman. Rövidre fogom hát a kedvcsinálót, mint ahogy a csontleves belapátolását is, ha néhanapján megkívánom.
Bájos, tragikus, de mégis emberi mese ez egy indiai fiúról, akit a sors furcsa fintora arra ítélt, hogy Vágó Pityu kedvenc vetélkedőjén megnyerje a főnyereményt. Láttunk már mi ilyet itthon, mikor az egyszeri postás megnyerte a 20 millát, de onnan azért hiányzott a körítés, ami a filmet szerethetővé teszi. Mert nem lenne az alkotás kerek egész, ha nem lenne benne egy irigy műsorvezető, sok-sok rendőr, kihallgatások és egy szép, indiai lávsztori, majd a végén az el nem árulható slusszpoén.

Danny Boyle a Trainspotting, az A Part és a 28 nappal később után egy teljesen új területre tévedt, és leforgatott egy (hivatalosan) krimit, ami beillik akár szociográfiának, akár drámának. És úgy tűnik, most volt elég pénze ahhoz is, hogy az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjait is meggyőzze, hogy jól csinálja a dolgát.