Mike Leigh-et már elegen, elégszer dicsérték, nem hiába, de, hogy ne csak ő csukoljon, említsük meg a szereposztót®, aki bizony ismét jó munkát végzett. Tulajdonképpen mondhatni mind az összes karakter a helyén van. Egyes esztéta kollégáim szerint a főszereplő idősebb húgának és férjének párosa, tetézve egy embrióval a nőnemű méhében kissé klisés és kilóg a történet kerekéből, de kákán is van csomó, meg karón varjú. Mert amúgy meg a film olyan, mint Milla Jovovich az Ötödik Elemben. Azt meg tudjuk, hogy milyen.
A film története - mint az körülbelül kétszázmillió helyen az interneten megtalálható - röviden az, hogy van egy vidám lány, aki vidám és mi megnézzük, hogy mi az, amitől lelohad a mosoly az arcáról. Először is ellopják a biciklijét, de oda se neki, meg sem kottyan, aztán nincs pasija, ami szintén kismiska, adjunk neki!, elkezd tanulni vezetni, egy brutkó, epegörcs oktatóval, mosoly kissé lohad, őrült dadogó hajléktalan horrorfilm-környezetben, lassan kezd hatni, bepasizás, megint felfelé görbül az a fránya mosoly, epegörcs kifakad, epe ömlik, paff, megvan a várva várt mosolytalan tekintet, konyec.
És, hogy ebben mi az Ötödik Elem? Minden. Poppy (Sally Hawkins), aki tökre szerethető, közben meg simán tudna idegesíteni is, a barátnője, a pasija, a gyerekek a suliban, de még inkább Suzy (Kate O'Flynn) mosolya, a topon pedig az epegörcs oktató, Scott (Eddie Marsan). Ha másért nem, már csak miatta érdemes megnézni a filmet. Brutálisan valóságos és ijesztő az alakítás, ami egy megoldhatatlan probléma kilátástalan ürességét hagyja maga után. Hátszőrmeresztgető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése