Gettó Milliomos - Slumdog Millionaire

Egy csutkáig lerágott csonttal nehéz mit kezdeni. Lehet belőle csontlevest főzni, de valljuk be, az azért még tésztával is csak egy meleg, sós lötty. Persze, lehet azt szeretni, de azért módjával. Ilyen film a Gettó Milliomos is az önjelölt filmkritikus (jelen esetben én) szemszögéből. Mindenki megírt róla mindent, a csapból is ez folyik, az Oscar-díj átadáson az alkotók többet voltak a színpadon, mint a sármos, férfifaló műsorvezető, Hugh Jackman. Rövidre fogom hát a kedvcsinálót, mint ahogy a csontleves belapátolását is, ha néhanapján megkívánom.
Bájos, tragikus, de mégis emberi mese ez egy indiai fiúról, akit a sors furcsa fintora arra ítélt, hogy Vágó Pityu kedvenc vetélkedőjén megnyerje a főnyereményt. Láttunk már mi ilyet itthon, mikor az egyszeri postás megnyerte a 20 millát, de onnan azért hiányzott a körítés, ami a filmet szerethetővé teszi. Mert nem lenne az alkotás kerek egész, ha nem lenne benne egy irigy műsorvezető, sok-sok rendőr, kihallgatások és egy szép, indiai lávsztori, majd a végén az el nem árulható slusszpoén.

Danny Boyle a Trainspotting, az A Part és a 28 nappal később után egy teljesen új területre tévedt, és leforgatott egy (hivatalosan) krimit, ami beillik akár szociográfiának, akár drámának. És úgy tűnik, most volt elég pénze ahhoz is, hogy az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjait is meggyőzze, hogy jól csinálja a dolgát.