A pankrátor - The Wrestler

Darren Aronofsky először a Pi-vel, aztán a Rekviem egy álomért című drogelvonókúrával sokkolt minket, most meg Mickey Rourke van soron. Mickey Rourke-ba a 80-as években azok a lányok voltak szerelmesek, akik mellette még Brad Pitt szőke tincseit és Johnny Depp ollókezét haluzták maguk elé magányos éjszakákon, ágyban, párnák közt. És persze minden fiú olyan akart lenni, mint ő, hisz aki olyan, mint aki Kim Basinger popsijába csíphet, az biztosan viszi a prímet egy lakótelepi általános iskolában is.

Nos azok a lányok és azok a fiúk mostanra felnőttek, megváltoztak és feltehetőleg Mickey Rourke fetisizmusuk is elillant, ami azonban kevésbé a felnövésnek mint inkább Mickey Rourke Transzformereket megszégyenítő már-már Kaffkai átváltozásának tudható be.
A sajtóban az okokról több teória is kering, annyi azonban a róla készült képeket nézve elég valószínűnek tűnik, hogy Mikink saját arcberendezését két tűz közé szorította, ti, hogy torzzá itta majd próbálta plasztikai beavatkozás segítségével eredeti formájára javítani, aztán ezt ismételte pár évig. És mint ahogy ugyebár ez már más Mikivel is megtörtént, a plasztikai beavatkozás eredménye az eredeti elképzelésektől ...hm... eltért.
Mickey tehát eredeti formáját nem tudta visszanyerni, azonban szerencsére így el tudta játszani ezt:

Majd aztán még pár év próbálkozás után valami olyasmi történt, mint amikor Szent-Györgyi a hexuronsavat akarta felfedezni, aztán kiderült, hogy az a C-vitamin, minthogy a plasztikai sebészek krémjének véletlenségből Mickey® helyett Randy 'Kos' Robinsont sikerült kifaragni a néhai Rourke-ból. Szinte tökéletes lett:

Aronofsky számára tehát nem is volt kérdés, hogy kit is győzzön meg a címszerepre, mikor megfogant az agyában a gondolat, hogy a pankrátorok szomorú ámde keserves életéről csinál egy filmet, fókuszban a 'Kos'-sal, akinek élete már olyan keserves és szomorú, hogy állítólag még a fiúk is sírnak, ha meglátják. Mickey ugyanis nem elég, hogy olcsó mostanában letűnt korok letűnt tinilányolvasztójához hűen, de még egy sminkmestert is meg lehet vele spórolni.
Egyébiránt a film is nagyjából erről szól, hogy bizony a 'Kos' élete milyen kísérteties párhuzamban van Mickey életével és most meg már hasonlítanak is és ez mennyire szomorú, meg az alkohol meg az a sok szex és pia, pedig milyen érző lelkek is mindketten és mégis itt szenvednek, s tán a slusszpoénban még az is kiderül, hogy féltesók és egy folytatásos teleregényben láthatjuk majd őket viszont.
Nem is nézném én meg és tán más sem a pankráció örökös és lelkes hívőin kívül ezt az eposzt, ha egyrészt nem Aronofsky rendezte volna, másrészt nem az a Mickey Rourke lenne benne, aki annak idején az Angyalszívben belefagyasztotta az ereinkbe a vérvörös folyamot.
Mickey, bár a tinilányokat már nem féltjük Tőled, azért szeretünk!

Film után - Utolsó látogatás - Brideshead revisited

Tuti felnőttem. Nem elég, hogy hétvégén spenótot ropogtattam, hétfőn meg megnéztem ezt a kosztümös filmet, de még tetszett is, és csak egy hajszál választott el attól, hogy egy könnycseppet elmorzsoljak a bal szélső szempillámon. Ha ez is megtörtént volna, bizony beléptem volna a szentimentális középkorúak táborába, no, de ez még várat magára.
Az Utolsó látogatás egy remekbe szabott dráma arról, hogy a családi szokások, elvárások, tradíciók, amik ellen ki jobban, ki kevésbé küzd dühöngő ifjúkorában, mennyire ránk nyomják bélyegüket és mennyire nem tudunk tőlük szabadulni, bárhogy is szeretnénk. Jobb hát szembenézni velük... ha sikerül...
Remekbe szabott dráma, mert Emma Thompson ijesztően jól játssza a katolikus hitéhez görcsösen ragaszkodó úrhölgyet, az anyát, minden kínok eredőjét, és egyben mindenki végzetét. Remekbe szabott, mert a fiatal, eddig alig látott színészek lubickolnak a reflektorfényben, szépek és hihetők. Remekbe szabott, mert gyönyörű tájakra visz, olyan helyekre, olyan miliőkbe, amiket sosem fogunk már látni. És remekbe szabott, mert nem hagy nyugodni, vissza-visszalopja magát a gondolataidba, kísért, cikáz bennük, kizökkent a 21. századból.
Julian Jarrold. Jegyezzük meg!

Utolsó látogatás - Brideshead revisited

A kosztümös filmek kicsit olyanok, mint a spenót. Fel kell nőnie az embernek ahhoz, hogy élvezni tudja. Emlékszem, gyerekkoromban irtóra untam a legtöbbet, mert mindegyikre azt hittem, hogy nagyon régi, legalább olyan régi, mint a nagyapám, akinek az ízlése bizony meglehetősen különbözött az enyémtől. Például szerette a spenótot.
Örömmel vettem hát tudomásul most, mikor az Utolsó látogatást megleltem a moziműsorban, hogy valami megmagyarázhatatlan vonzalom támadt fel bennem a szép ruhák, a 20-as évek divatja, a kosztümös környezet iránt. Örömmel vettem azt is tudomásul, hogy egy spenót vár a hűtőben. Felnőttem.
Julian Jarrold moziban eddig nem alakított maradandót, de valahol el kell kezdeni. Nos, az ő beugrója egy kíméletlenül angol, kosztümös dráma a századelő visszás erkölcseiről, az útkeresésről, szeremről, miegymás. A port.hu szerint homofóboknak nem ajánlott. De nekik a Művész sem...

Papírrepülők

Szabó Rigalánc Simon a semmiből tűnt fel a Moszkva térben, aztán már-már azt hittük, hogy a semmibe tűnik el pár epizódszerep után, de megrázta magát és előrukkolt egy szociográfiával a mai nagy budapesti valóságról. Hivatalos megnevezés szerint játékfilm, de azért készüljünk fel kellően, gyenge idegzetünket erősítsük meg az estére, mert 16 év alatt nem ajánlják senkinek, fölötte is csak azoknak, aki már minimum egy disznóölésen részt vettek vagy legalább végigmentek egyszer este 9 után a Nyugati aluljárón.
Aki a Moszkva teret várja vissza, az feltehetőleg csalódni fog, de az is, aki Larry Clark Kölykök című eposzának emlékképeivel ül be a filmre. Ez valahol a kettő között lebeg, fintorogni tehát fogunk, de azért a film után nem merül majd fel bennünk a csoportos öngyilkosság lehetősége.