Frenetikus! - mondanám, mert részben ez jut az eszembe, de aztán rögtön az is, hogy azért nem ez a legjobb szó. Mert nem úgy volt frenetikus, mint mondjuk a Star Wars legújabb része, hogy csak meredek a 200nm-es vászonra a következő IT trükköt várva, hanem máshogy. Melyik is az az ember, aki összeválogatja a színészeket? A szereposztó? Hívjuk így. Tehát a szerposztó végzett remek munkát. Az kérem odatette. Mindenki ötös. Na jó, tán pár mellékszereplő nem. Láttam már olyan filmet, ahol a gyilkosság meg a halál viccesen volt ábrázolva, mert mondjuk a Kill Bill 2 vége fele már feltehetőleg a legnagyobb humanisták sem szisszentek fel egy levágott fej láttán, csak elnyomták gyorsan a félmosolyt a szájuk sarkában. Na de olyat, ahol ez az egész dolog olyan, mint mikor lemész a boltba, veszel egy zacskó tejet, aztán hazamész és nem meséled el a párodnak, mert mit mesélj rajta... Na ilyet még nem láttam eddig. Valahogy az egész úgy van megcsinálva, hogy nem csak az van, amit már lassan kezdünk megszokni, hogy szimpatikus a gyilkos, vagy vicces, de mindenesetre pozitív, hanem az, hogy egyszerűen azt érzi az ember, hogy... én ismerem ezt a srácot. Valahonnan rémlik.
Brrr és ismét brrr. Olyan jó brrr. Malkáv Tibor - így hívják hősünket - átlagosnak egyáltalán nem mondható. Apátiabajnok. Olyan, mintha semmi nem hatná meg, de nem az a Steven Segal fajta, akit ugye tényleg nem, hanem valójában meghatja jó sok minden. Olyan dolgok, amik megérik, hogy az ember foglalkozzon velük.
Szóval a Csapd le csacsit meg a Szerelmesfilmet meg az Ötvös Csöpit dugjuk el kicsit a sarokba és nézzünk kortárs magyar filmet. Megéri.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése