Film után - Milk

Miközben néztem a filmet, végig azon gondolkodtam, hogy mi is hiányzik. Valahogy nem éreztem, hogy miért állt e mögé az ember mögé egy ekkora mozgalom, hogy az a csapat, amit Milk kialakított, hogyan tudott ekkorát durrantani a '70-es évek Amerikájában. Persze, jó volt ez a film, persze, értem én az Oscart, ami békésen feszít az almáriumban, mert Sean-unk tényleg remekel és tényleg el tudom hinni róla, hogy kő másképpszerető, de mégis. Valahogy nem jön át az a magával ragadó lelkesedés, sárm, nem tudom mi, ami egy ekkora tömeget mozgathat.

Aztán a film végén megjött a válasz. Az igaz történeten alapuló eposzok jellegzetes utolsó pár percében, mikor szépen megmutatták, kivel mi történt azóta, szépen azt is megmutatták, hogy ki, hogyan nézett ki akkor. Csak egy villanás, egy 2 másodperces filmbevágás egy vigyorral, ennyi volt az igazi Milkről, de valahogy abban a rövid tekintetben, abban a mosolyban benne volt minden, ami hiányzott a filmből. Ennyi kellet, hogy megértsem, mit ettek ezen az ürgén. És ennyi kellett, hogy megértsem, hogy a másképpszerető karakter ábrázolásért valóban jár Sean Pennek a pont, csak épp Milk sztorijában nem ez volt a lényeg.

Mr. Gus Van Sant, fussunk csak ennek neki mégy egyszer!