Vicky Cristina Barcelona

"A mester bár meszes, de még mindig eszes" - írja az est.hu az új Woody Allen film kapcsán a rendezőről. Olvasva ezt mindjárt meg is fogalmazódott bennem a következő követelésem: Ízlésrendőrséget minden honlap és egyéb sajtóorgánum mellé! Meszeseszes? Az ország meg tele van állástalan, tehetségtől duzzadó újságírópalántával?!?! Monnyonle!
Mindenhonnan csak azt hallani, hogy Woody bácsi végre feltámadt a középszerű krimisírból, becsukta maga után az ajtót, és visszakanyarodott a régi nagy sikerek háza tájára. Ami tulajdonképpen nem is hangzik rosszul. A régi szereplők vele együtt "meszeseszesek" lettek így kihagyta őket a filmből, akárcsak saját magát. Akiket betett - Bardem, Johannson, Cruz és a kevésbé ismert és (állítólag méltatlanul) kevésbé dicsért Rebecca Hall -, még kétséges, hogy hogy tudják a kis vörös hemüveg sajátságos világát visszaadni a vásznon, no, de pont azért kell megnézni a filmet, hogy ezt meglássuk.
Aki tehát kíváncsi arra, hogy mit csinált megint New York egykori fenegyereke, szereti a spanyol virtust, vagy akár a fenti színészeket, annak melegen ajánlom a filmet, mert öreg Woody nem vén Woody (csak, hogy egy frappáns, est-es zárással fejezzem be).

Film után - Burn after reading - Égető bizonyíték

Miközben álltunk sorba, aztán miközben vártuk, hogy végre elkezdődjön a film, sokat járt a fejemben, hogy minek csinál ingyen vetítést a Café meg a PestiEst a partnereinek. Értelmes és logikus magyarázatom nincs. Az ő szempontjukból teljesen értelmetlennek tűnik az, hogy elhívnak 300 embert, akik ettől biztosan nem fognak több reklámfelületet vásárolni. No mindegy is, annyi haszna volt, hogy ingyen láttam a filmet.
Coenékről (a rendező és a forgatókönyvíró, amúgy meg tesók) két fontos dolgot kell tudni. Egy: sokat bulvárosodtak. Kettő: sokat javultak. Mindkettőt az első próbálkozásaikhoz képest tették. Sose bánjuk, mert a Lebót, ami már egy későbbi szakasz, ugye nem lehet felülmúlni - ha azt vesszük alapnak, akkor inkább ne is járjunk többet moziba - de az utóbbi pár próbálkozás is esélyes bekerülni valamelyik bugyuta "A 100 legjobb film, amit meg kell nézned, mielőtt Alzheimer-kórt kapsz" című könyv 2009-es kiadásába.
Na, most röviden összefoglalva a filmet: Én még mindig mosolygok, ha egy-egy rész eszembe jut! A miheztartás végett ez olyan, mintha Steven Segal elnevetné magát.

Brad Pitt gyakorlatilag egy az egyben hozta azt a szellemi színvonalat és karaktert, amit vártam tőle akkor, mikor még egyetlen filmben sem láttam. Pont így nézett ki a plakátokon 15 éve és pont azt gondoltam, hogy pont ilyen. Aztán kiderült, hogy nem, aztán most meg kiderült, hogy azért ezt is tudja. Meg tudta csinálni, hogy a lányok nem azért szerettek bele, mert izmos, jóképű, elegáns, megilyenek hanem azért, mert "olyan édicuki". Clooney is remekel. Kissé kivénhedt, már bárkire ráugró, perverz, paranoiás, hipochonder nőcsábász, női térdeket rogyasztó szakállal. Aztán ott van a szörnyen x-lábú Malkovich (vagy csak Clooney szakálla hat itt is), a kapuzárási pánik kapujában, a teljes idegösszeomlás határmezsgyéjén, totálisan érzéketlen és kegyetlen, amúgy pedig gyermekgyógyász feleségével, akit történetesen a hírhedt Jégkirálynő, Tilda Swinton alakít. Ráadásként Coen egy, vagy kettő ismét megmutatja feleségét, Frances McDormand-ot, akit már a Fargoban is szerettünk, annak ellenére, hogy Oscart kapott érte.
Coenék azt nyilatkozták, hogy ezt az idióta filmet levezetésképp, pihenésképp csinálták a brutáldepressziós Nem vénnek való vidék után. Nos, kedves Coenék, én úgy érzem, még nem pihentek eleget, tessék pihenni, levezetni, és közben kiöklendezni még pár hasonlót. Szeretni fogjuk.

A revizor - TEATRUL DE COMEDIE

A színház egy olyan hely, ahol nincs nyelvválasztógomb, ezért mindent az eredeti nyelven kell meghallgatni. Felirat van, nem kell bekakálni, minden magyarul olvasni tudó érteni fogja. Nem kell keresgélni a távirányítón, hogy megint ki volt az a marha, aki átállította magyar szinkronra, biztos az a bűdös macska, és James Bond Stohl Buci hangján szólal meg, és mindjárt hányok. Itt meg kijönnek a román színészek és gond nélkül románul elmondják, amit akarnak. Felettük meg magyarul a felirat, így többé-kevésbé követni is lehet.
Mivel a Katonában van a darab, egy kicsit tán többet vártam tőle, mint ami lett. Nem rossz ez, csak nem is több, mint a nem rossz. Pedig a kezdésnél bajuszos barátom jobbra tőlem feltűnően vinnyog a nevetéstől én meg - szintén bajusszal - fogom a fejem, hogy akinek eddig nem tűntünk fel, mint Freddie Mercury és kedvese élethű reinkarnációi, annak most biztosan. Behúzott nyakkal én is elnyomok pár mosolyt, uram bocsá' kacajt, mert a kezdés erős és nagyon ott van. Már-már érzi az ember, ahogy meglegyinti tarkóját Sztálin vodkagőzös lehelete. Aztán az egész átmegy egy vásári vígjátékba, sok, ezerszer ismételt helyzetpoénnal és átlagos színészi játékkal. A felirat olykor erősen hajaz a Markos-Nádas féle nagy szinkrontolmács-klasszikusra. Egy mondattal egy komplett 10 perces monológot lefednek. Ezeket leszámítva viszont nézhető, szerethető darab és most már legalább én is tudom, hogy van színház a magyar nyelven túl is.

Film után - Elegy - Elégia

Tütü bácsi bepöccinti kétütemű Trabantját, de nem pöccen. Gázpedálpumpálás, szívató, kivárás, majd indítózás, lassan kiütköznek rajta a fáradtság jelei, de nem adja fel. Bő egyórás próbálkozás után végre felsír a motor. Tütü bácsi arcán mosoly, beteszi egyesbe, kihúzatja, irtózatos tempóra gyorsít, megelőz egy kismamát, majd egyesből visszavált... Az Elégia mind tempóban, mint nyögvenyelősségben nagyjából ezt a szintet hozta. A veszélyes nevű rendezőnő előző két filmjében ellőtte az összes, még vállalható klisét, így most már nem maradt neki más, mint a nehezen vállalhatók. Ha így folytatja, esélyes arra, hogy a következő filmje űberolja a Titanic katasztrófáját a közhelytengerben és a végén még Oscart kap. Ámen.
A film nagyjából arról szól, hogy Penelope Cruz szép (a szép itt egy aktív tevékenység, amit ő végig csinál), Ben Kingsley meg öreg és ezért folyton be kell húznia a hasát, hogy tetsszen Penelopenak. És mivel behúzza a hasát, lehet hazug, meg is csalhatja Penelopet, lehet vele kiállhatatlan, utálhatja a fiát ésatöbbi, Penelope mégis őt fogja szeretni. Ismét kiderül tehát, hogy a lapos has csodákra képes. Persze ez így túl egyszerű lenne és rögtön alámenne a Titanicnak, ezért a végén még jön egy felejthetetlen rész (Tütü bácsi megelőz egy kismamát), ahol Kingsley önmarcangol és elgondolkodik a lapos has vonzerején, majd a végén (Tütü bácsi egyesből visszavált, Totta balra el)Penelope szörnyen beteg lesz, kevésbé szép, de Kingsley hajlik rá, hogy így is megszeretkezze.
Ha ez az írás nem kritika lenne, hanem ajánlás, akkor ezt írnám: Ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik reménytelenül szerelmesek Penelope Cruzba és/vagy 60 évesen ott tartanak szexuális fejlettségben mint egy 18 éves, koedukált koleszos kamasz. Ajánlom továbbá minden Tütü bácsinak.
Jut eszembe, az olvadás, pirongás, mosolygás, rívás elmaradt. Csöpögés viszont volt dögivel, csak úgy cuppogtunk benne.

2077 - Katona József Színház

Ez az az év, mikor várhatóan megveszem a toszkánai nyaralómat, figyelembe véve az elmúlt 6 év alatt összespórolt pénztömeget, ami a számláimon figyel, és kivetítve a következő 69-re. Ezenkívül ez az az év, mikor a britek szinte tökélyre fejlesztik a negatív utópiát, fityiszt mutatnak Hitlernek, dobnak egy cvikipuszit Sztálinnak, Kim Dzsongil népi demokráciája pedig ártatlan óvodás mecsizés hozzájuk képest. Legalábbis Edward Bond szerint így lesz. Vagy így is lehet.

Ez a brit ember úgy gondolta, hogy az rendben van, hogy a múlt teljességgel érthetetlen, vállalhatatlan és mindenekelőtt borzasztó történeteit - mint bármelyik totalitárius rendszer története - tanulság gyanánt elmeséljük a felnövekvő ifjúságnak, no de azért szólni kellene nekik, hogy ez bizony megtörténhet a jövőben is, jobb ha figyelnek. Hát ő szólt, mossa kezeit.

Mindezt vasárnap este a hétvége levezető fázisában. Soha ilyen csöndes szünetet nem éltem meg a Katonában. A végén a ruhatár előtt pedig több ember tekintete már önpusztító eszközök után kutatott. Javaslom bevezetésre a 18-as karika mellett a "Vasárnap délután tilos", vagy a "Depresszióra hajlamosak csak pszichológus felügyeletével nézhetik" vagy hasonló figyelmeztetések bevezetését. Akik megcsömörlöttek a Hahota klub gyűlésein és már szeretnének kicsit szomorúak, letörtek, depressziósok lenni, mély apátiába esni, azoknak kifejezetten javasolni tudom a darabot.

Egyébiránt 3 részből áll nagyjából ilyen hangulattal:
1. rész - Azonnali önpusztítás gondolata felüti fejét a nézőtéren
2. rész - A poén diktatúrában is poén. Lehet, hogy mégis élünk tovább.
3. rész - Mégsem. Áááá..á...á....á.......

Ahogy a mondás tartja: Jó volt, ilyet többet ne főzzetek!

Elégia

Fogjuk magunkat, aztán szépen elolvadunk hétfőn. Csöpögünk majd, könnyezünk kicsit, kijövünk, nagyot sóhajtunk, a fiúk pironganak, a lányok elbágyadva mosolyognak. Valahogy így. Isabel Coixet (Vazsgabin kívül senki ne próbálja meg kiejteni a nevét, mert veszélyes!) már kétszer megríkatott minket, most majd jól meglátjuk, hogy harmadszor is sikerül-e. Az elsőnél tényleg ríttam, elképzeltem az életet nélkülem és rínom kellett, a másodiknál elkezdtem ríni, aztán túlestem a ló másik oldalára a filmmel együtt, talán már kicsit sok volt, abbahagytam a rívást. Ebben meg nincsen benne Sarah Polley (ez ellen itt és most tiltakozom és ülősztrájkolni is fogok a jövő héten), de legalább benne van Tom Cruise exneje meg Schindler kontrollingese. Köztük szövődik egy szerelmi szál (még nem tudom, hogy mekkora sokk lesz őket csókolózni látni), ami összevissza kavarodik, aztán a végén meg mindenki rí. Vagy ríj. Rívás rulez.
CUPP

Film után - Be Kind Rewind - Tekerd vissza haver!

A történet valóban bugyuta volt, valóban irreális, valóban elrugaszkodott, de közben meg szerethető, kedves, vicces, meg miegymás. És tulajdonképpen annyira nem is volt valóban bugyuta, valóban irreális. Egész hihetőek voltak a figurák, baromi fantáziadús volt az, hogy hogyan forgatnak (svédelnek) minimálbudget-ből mondjuk egy fejen állva repülő autót, vagy a King-Kongot vagy bármit. Volt benne egy jó adag tartsunkössze szál, meg sok lúd disznót győz, tán a végén kicsit túl is csordult, de alapjában véve aki szeretne egy olyan filmet, amiben nem az alfarhang-poénokon kötelező sírvaröhögni, de nem is Woody Allen mostmireisgondoltpontosan hatványpoénjait kell megérteni, az szeresse ezt.