Coenékről (a rendező és a forgatókönyvíró, amúgy meg tesók) két fontos dolgot kell tudni. Egy: sokat bulvárosodtak. Kettő: sokat javultak. Mindkettőt az első próbálkozásaikhoz képest tették. Sose bánjuk, mert a Lebót, ami már egy későbbi szakasz, ugye nem lehet felülmúlni - ha azt vesszük alapnak, akkor inkább ne is járjunk többet moziba - de az utóbbi pár próbálkozás is esélyes bekerülni valamelyik bugyuta "A 100 legjobb film, amit meg kell nézned, mielőtt Alzheimer-kórt kapsz" című könyv 2009-es kiadásába.
Na, most röviden összefoglalva a filmet: Én még mindig mosolygok, ha egy-egy rész eszembe jut! A miheztartás végett ez olyan, mintha Steven Segal elnevetné magát.
Brad Pitt gyakorlatilag egy az egyben hozta azt a szellemi színvonalat és karaktert, amit vártam tőle akkor, mikor még egyetlen filmben sem láttam. Pont így nézett ki a plakátokon 15 éve és pont azt gondoltam, hogy pont ilyen. Aztán kiderült, hogy nem, aztán most meg kiderült, hogy azért ezt is tudja. Meg tudta csinálni, hogy a lányok nem azért szerettek bele, mert izmos, jóképű, elegáns, megilyenek hanem azért, mert "olyan édicuki". Clooney is remekel. Kissé kivénhedt, már bárkire ráugró, perverz, paranoiás, hipochonder nőcsábász, női térdeket rogyasztó szakállal. Aztán ott van a szörnyen x-lábú Malkovich (vagy csak Clooney szakálla hat itt is), a kapuzárási pánik kapujában, a teljes idegösszeomlás határmezsgyéjén, totálisan érzéketlen és kegyetlen, amúgy pedig gyermekgyógyász feleségével, akit történetesen a hírhedt Jégkirálynő, Tilda Swinton alakít. Ráadásként Coen egy, vagy kettő ismét megmutatja feleségét, Frances McDormand-ot, akit már a Fargoban is szerettünk, annak ellenére, hogy Oscart kapott érte.
Coenék azt nyilatkozták, hogy ezt az idióta filmet levezetésképp, pihenésképp csinálták a brutáldepressziós Nem vénnek való vidék után. Nos, kedves Coenék, én úgy érzem, még nem pihentek eleget, tessék pihenni, levezetni, és közben kiöklendezni még pár hasonlót. Szeretni fogjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése