A színház egy olyan hely, ahol nincs nyelvválasztógomb, ezért mindent az eredeti nyelven kell meghallgatni. Felirat van, nem kell bekakálni, minden magyarul olvasni tudó érteni fogja. Nem kell keresgélni a távirányítón, hogy megint ki volt az a marha, aki átállította magyar szinkronra, biztos az a bűdös macska, és James Bond Stohl Buci hangján szólal meg, és mindjárt hányok. Itt meg kijönnek a román színészek és gond nélkül románul elmondják, amit akarnak. Felettük meg magyarul a felirat, így többé-kevésbé követni is lehet.
Mivel a Katonában van a darab, egy kicsit tán többet vártam tőle, mint ami lett. Nem rossz ez, csak nem is több, mint a nem rossz. Pedig a kezdésnél bajuszos barátom jobbra tőlem feltűnően vinnyog a nevetéstől én meg - szintén bajusszal - fogom a fejem, hogy akinek eddig nem tűntünk fel, mint Freddie Mercury és kedvese élethű reinkarnációi, annak most biztosan. Behúzott nyakkal én is elnyomok pár mosolyt, uram bocsá' kacajt, mert a kezdés erős és nagyon ott van. Már-már érzi az ember, ahogy meglegyinti tarkóját Sztálin vodkagőzös lehelete. Aztán az egész átmegy egy vásári vígjátékba, sok, ezerszer ismételt helyzetpoénnal és átlagos színészi játékkal. A felirat olykor erősen hajaz a Markos-Nádas féle nagy szinkrontolmács-klasszikusra. Egy mondattal egy komplett 10 perces monológot lefednek. Ezeket leszámítva viszont nézhető, szerethető darab és most már legalább én is tudom, hogy van színház a magyar nyelven túl is.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése