Film után - Vratné lahve - Csereüvegek

Tesco, Új-Buda Center, állok sorban a pénztárnál. Az előttem lévő fiatal hölgy többet talált "összevásárolni", mint amire pénze van, stornózni kell, várjuk hogy jöjjön az illetékes kolléga. Helyette egyelőre a biztonsági őr hölgy érkezik:
- Mi történt?
Fiatal hölgy:
- Miért, minek kellett volna történnie?
- Semminek, csak kérdeztem, hogy történt-e valami - azzal tovább is megy, kissé megsértve.

Nohát, ez kis hazánk, de a filmből meglátjuk, hogy lehet ezt másképp is csinálni, és nem is kell messzire mennünk.
Josef Tkaloun miután otthagyja tanári állását, egy élelmiszerboltban lesz üvegvisszaváltó. Aki azt gondolná, hogy ez unalmas, monoton és lélekölő munka, az rossz úton jár és nem ismeri Tkaloun úr személyiségét. 65 évesen a teste már nem a régi, de lélekben fiatal, amit mi sem bizonyít jobban, mint visszatérő álmai, melyekben egy vasúti kocsi fülkéjében kettesben(/hármasban/négyesben) marad - hol a volt kolléganőjével, hol az áruházban rendszeresen vásárló csinos fiatal hölggyel stb. Tkaloun úr kifogyhatatlan életigenlése színt visz az áruházi munkába, egy-egy apró kedvességgel feldobja kollégái és a vásárlók napjait, ami rá saját magára is jó hatással van, közben pedig lányát is igyekszik kiházasítani.
A drámai vonalat a feleségével 40 éve tartó házasságuk jelenti a filmben - aki SOHA nem jelenik meg Tkaloun úr vasúti fülkés álmaiban -, amelyben Tkaloun úr emberek iránti határtalan nyitottsága és fogékonysága nem működik, de amire végül mégiscsak van megoldás, vagy legalább enyhülés.
Az egész filmet két dolog jellemzi: egyszerű, hétköznapi emberekről szól, akik akár a bármelyik szomszédunk is lehetnének. Ezen egyszerű emberekről lépten-nyomon megtudunk valami érdekeset, ami akár bármelyik szomszédunkról kiderülhetne. A másik jellegzetesség a hétköznapi történések olyan fajta cseh humorral való tálalása, amely hozza a tőlük megszokott magas színvonalat, amit én például legutóbb az "Őfelsége pincére voltamban" láttam. A magam részéről nem is drámának, inkább vígjátéknak nevezném a filmet, esetleg vígdrámának. Így nyugodt szívvel ajánlom mindazoknak, akiknek rossz napjuk volt és rájuk fér egy kis derű, életöröm, meg persze a cseh filmek rajongóinak, de ők már úgyis megnézték.

Vratné lahve - Csereüvegek

Így, hogy legtöbbünk a párválasztás előszobájában, sőt már a nappaliban, urambocsá a hálószobában malmozik, érdemes előretekinteni, és megkukkolni, hogy lesz majd ez, mikor már a konyhán a spájzon meg az erkélyen is túl leszünk. Vagy inkább, hogy hogy lehet. Vagy inkább, hogy hogy nem szeretnénk, hogy legyen.
A cseh filmekről általában azt tudjuk, hogy viccesek, a kispolgárokról szólnak kispolgároknak és játszik bennük Jaromír Hanzlík. Jan Svěrák ebbe a sztereotípiába nem nagyon illik bele. Rendezett ő vígjátékot persze, meg anno még az Olajfalót is ő csinálta, de igazából a dráma fekszik neki. A Kolját szerettük, az Általános iskolát meg a kritikusok szerették, majdnem Oscart kapott, de aztán mégsem. Helyette a Mediterraneo nyert, egy bizonyos Silvio Berlusconival a produceri székben...
A Csereüvegek sem egy szórakoztató esti tinglitangli. Inkább olyan komolyabb drámának tűnik egy halófélben lévő kapcsolatból, ami már a konyhaszekrények legsötétebb zugait is megjárta. És hogy van-e megoldás? Megnézzük, azt kiderül.

Film után - Vicky Cristina Barcelona

Az egész úgy kezdődött, hogy Barcelona polgármestere megkereste Woody Allent. Azt mondja neki, hogy Woodykám, piszkosul rossz mostanában az idegenforgalom felénk, hőzöng a nép, meg minden, kezd rossz kedvem lenni. Kéne egy jó kis film, amiben legalább 13-szor kimondják, hogy (idézem a filmből) "güejj" park, minimum 15-ször megmutatják a Sagrada Familiát meg Gaudí összes épületét, jó sokat beszélnek Katalóniáról, hm... Ja, és a haverom Oviedoban polgármester, tegyed már bele azt is valahogy. Hát ennyi. Köszike! Woody elővette számlatömbjét, körmölt egy kicsit, aztán visszacsoszogott Londonba, gondolt egyet-kettőt és elkezdte a forgatást.
Na, most, aki azt mondja, hogy a régi szép időkhöz kanyarodik vissza az öreg, annak azért javaslom, hogy még egyszer rágja át magát az életművön. Attól még, hogy végig kommentár van a film alatt, nem lesz egyből régiszépidő. Ennyi erővel szerintem meg az Amelie-re hasonlít.
Egyébiránt ha már a kommentárnál tartunk, újabb követelésemet (egyben totális értetlenségemet az ügy előtt, tiltakozásomat, felháborodásomat és egyéb nem tetszést kifejező tevékenységemet) vetem itt most képernyőre, mégpedig, hogy mégis mit képzel magáról a Művész mozi, hogy szinkronizált filmet ad le??? Totál ki vagyok készülve, hogy most már lassan tojással sem dobálhatom meg az igazgatót vagy kit kell megdobálni ahhoz, hogy ilyen ne forduljon elő. Szabotázs!!!
Mikor meghallottam Javier Bardemet Szabó Sipos Szinkronszínész Barnabás hangjával, majdnem felálltam és kimentem. Aztán lassan kezdtem már megszokni, mikor jöttek a spanyol betétek. Mivel ugye Barni orgánuma annyira hasonlít Bardemére, mint mondjuk egy három hetes csecsemőére, igazán lélekemelő volt, mikor hirtelen az igazi Bardem szólalt meg spanyolul. De a hab a dobostortán az volt, mikor valami rejtélyes okból nem tudtak átkapcsolni Bardem hangjára és Barni szólalt meg spanyolul. Vááááúúúúááááá! Nekem volt gyomortükrözésem, de az ehhez képest mesedélután.
Innentől kezdve a film alapból mínusz 10-en indult a 10-es skálán, és ahhoz képest a végén a -3,5 egész pofás. Eredeti hanggal lehet, hogy akár a bűvös 7-es határt is átlépte volna. Amúgy nem volt rossz film, de mivel Woody nem tiltakozott a magyar szinkron ellen eléggé - ami, lévén, hogy tuti vannak magyar felmenői, bizony meglehetősen szomorú -, maradok a -3,5-nél. Ebből remélem tanul a kis Vörös!

Vicky Cristina Barcelona

"A mester bár meszes, de még mindig eszes" - írja az est.hu az új Woody Allen film kapcsán a rendezőről. Olvasva ezt mindjárt meg is fogalmazódott bennem a következő követelésem: Ízlésrendőrséget minden honlap és egyéb sajtóorgánum mellé! Meszeseszes? Az ország meg tele van állástalan, tehetségtől duzzadó újságírópalántával?!?! Monnyonle!
Mindenhonnan csak azt hallani, hogy Woody bácsi végre feltámadt a középszerű krimisírból, becsukta maga után az ajtót, és visszakanyarodott a régi nagy sikerek háza tájára. Ami tulajdonképpen nem is hangzik rosszul. A régi szereplők vele együtt "meszeseszesek" lettek így kihagyta őket a filmből, akárcsak saját magát. Akiket betett - Bardem, Johannson, Cruz és a kevésbé ismert és (állítólag méltatlanul) kevésbé dicsért Rebecca Hall -, még kétséges, hogy hogy tudják a kis vörös hemüveg sajátságos világát visszaadni a vásznon, no, de pont azért kell megnézni a filmet, hogy ezt meglássuk.
Aki tehát kíváncsi arra, hogy mit csinált megint New York egykori fenegyereke, szereti a spanyol virtust, vagy akár a fenti színészeket, annak melegen ajánlom a filmet, mert öreg Woody nem vén Woody (csak, hogy egy frappáns, est-es zárással fejezzem be).

Film után - Burn after reading - Égető bizonyíték

Miközben álltunk sorba, aztán miközben vártuk, hogy végre elkezdődjön a film, sokat járt a fejemben, hogy minek csinál ingyen vetítést a Café meg a PestiEst a partnereinek. Értelmes és logikus magyarázatom nincs. Az ő szempontjukból teljesen értelmetlennek tűnik az, hogy elhívnak 300 embert, akik ettől biztosan nem fognak több reklámfelületet vásárolni. No mindegy is, annyi haszna volt, hogy ingyen láttam a filmet.
Coenékről (a rendező és a forgatókönyvíró, amúgy meg tesók) két fontos dolgot kell tudni. Egy: sokat bulvárosodtak. Kettő: sokat javultak. Mindkettőt az első próbálkozásaikhoz képest tették. Sose bánjuk, mert a Lebót, ami már egy későbbi szakasz, ugye nem lehet felülmúlni - ha azt vesszük alapnak, akkor inkább ne is járjunk többet moziba - de az utóbbi pár próbálkozás is esélyes bekerülni valamelyik bugyuta "A 100 legjobb film, amit meg kell nézned, mielőtt Alzheimer-kórt kapsz" című könyv 2009-es kiadásába.
Na, most röviden összefoglalva a filmet: Én még mindig mosolygok, ha egy-egy rész eszembe jut! A miheztartás végett ez olyan, mintha Steven Segal elnevetné magát.

Brad Pitt gyakorlatilag egy az egyben hozta azt a szellemi színvonalat és karaktert, amit vártam tőle akkor, mikor még egyetlen filmben sem láttam. Pont így nézett ki a plakátokon 15 éve és pont azt gondoltam, hogy pont ilyen. Aztán kiderült, hogy nem, aztán most meg kiderült, hogy azért ezt is tudja. Meg tudta csinálni, hogy a lányok nem azért szerettek bele, mert izmos, jóképű, elegáns, megilyenek hanem azért, mert "olyan édicuki". Clooney is remekel. Kissé kivénhedt, már bárkire ráugró, perverz, paranoiás, hipochonder nőcsábász, női térdeket rogyasztó szakállal. Aztán ott van a szörnyen x-lábú Malkovich (vagy csak Clooney szakálla hat itt is), a kapuzárási pánik kapujában, a teljes idegösszeomlás határmezsgyéjén, totálisan érzéketlen és kegyetlen, amúgy pedig gyermekgyógyász feleségével, akit történetesen a hírhedt Jégkirálynő, Tilda Swinton alakít. Ráadásként Coen egy, vagy kettő ismét megmutatja feleségét, Frances McDormand-ot, akit már a Fargoban is szerettünk, annak ellenére, hogy Oscart kapott érte.
Coenék azt nyilatkozták, hogy ezt az idióta filmet levezetésképp, pihenésképp csinálták a brutáldepressziós Nem vénnek való vidék után. Nos, kedves Coenék, én úgy érzem, még nem pihentek eleget, tessék pihenni, levezetni, és közben kiöklendezni még pár hasonlót. Szeretni fogjuk.

A revizor - TEATRUL DE COMEDIE

A színház egy olyan hely, ahol nincs nyelvválasztógomb, ezért mindent az eredeti nyelven kell meghallgatni. Felirat van, nem kell bekakálni, minden magyarul olvasni tudó érteni fogja. Nem kell keresgélni a távirányítón, hogy megint ki volt az a marha, aki átállította magyar szinkronra, biztos az a bűdös macska, és James Bond Stohl Buci hangján szólal meg, és mindjárt hányok. Itt meg kijönnek a román színészek és gond nélkül románul elmondják, amit akarnak. Felettük meg magyarul a felirat, így többé-kevésbé követni is lehet.
Mivel a Katonában van a darab, egy kicsit tán többet vártam tőle, mint ami lett. Nem rossz ez, csak nem is több, mint a nem rossz. Pedig a kezdésnél bajuszos barátom jobbra tőlem feltűnően vinnyog a nevetéstől én meg - szintén bajusszal - fogom a fejem, hogy akinek eddig nem tűntünk fel, mint Freddie Mercury és kedvese élethű reinkarnációi, annak most biztosan. Behúzott nyakkal én is elnyomok pár mosolyt, uram bocsá' kacajt, mert a kezdés erős és nagyon ott van. Már-már érzi az ember, ahogy meglegyinti tarkóját Sztálin vodkagőzös lehelete. Aztán az egész átmegy egy vásári vígjátékba, sok, ezerszer ismételt helyzetpoénnal és átlagos színészi játékkal. A felirat olykor erősen hajaz a Markos-Nádas féle nagy szinkrontolmács-klasszikusra. Egy mondattal egy komplett 10 perces monológot lefednek. Ezeket leszámítva viszont nézhető, szerethető darab és most már legalább én is tudom, hogy van színház a magyar nyelven túl is.

Film után - Elegy - Elégia

Tütü bácsi bepöccinti kétütemű Trabantját, de nem pöccen. Gázpedálpumpálás, szívató, kivárás, majd indítózás, lassan kiütköznek rajta a fáradtság jelei, de nem adja fel. Bő egyórás próbálkozás után végre felsír a motor. Tütü bácsi arcán mosoly, beteszi egyesbe, kihúzatja, irtózatos tempóra gyorsít, megelőz egy kismamát, majd egyesből visszavált... Az Elégia mind tempóban, mint nyögvenyelősségben nagyjából ezt a szintet hozta. A veszélyes nevű rendezőnő előző két filmjében ellőtte az összes, még vállalható klisét, így most már nem maradt neki más, mint a nehezen vállalhatók. Ha így folytatja, esélyes arra, hogy a következő filmje űberolja a Titanic katasztrófáját a közhelytengerben és a végén még Oscart kap. Ámen.
A film nagyjából arról szól, hogy Penelope Cruz szép (a szép itt egy aktív tevékenység, amit ő végig csinál), Ben Kingsley meg öreg és ezért folyton be kell húznia a hasát, hogy tetsszen Penelopenak. És mivel behúzza a hasát, lehet hazug, meg is csalhatja Penelopet, lehet vele kiállhatatlan, utálhatja a fiát ésatöbbi, Penelope mégis őt fogja szeretni. Ismét kiderül tehát, hogy a lapos has csodákra képes. Persze ez így túl egyszerű lenne és rögtön alámenne a Titanicnak, ezért a végén még jön egy felejthetetlen rész (Tütü bácsi megelőz egy kismamát), ahol Kingsley önmarcangol és elgondolkodik a lapos has vonzerején, majd a végén (Tütü bácsi egyesből visszavált, Totta balra el)Penelope szörnyen beteg lesz, kevésbé szép, de Kingsley hajlik rá, hogy így is megszeretkezze.
Ha ez az írás nem kritika lenne, hanem ajánlás, akkor ezt írnám: Ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik reménytelenül szerelmesek Penelope Cruzba és/vagy 60 évesen ott tartanak szexuális fejlettségben mint egy 18 éves, koedukált koleszos kamasz. Ajánlom továbbá minden Tütü bácsinak.
Jut eszembe, az olvadás, pirongás, mosolygás, rívás elmaradt. Csöpögés viszont volt dögivel, csak úgy cuppogtunk benne.

2077 - Katona József Színház

Ez az az év, mikor várhatóan megveszem a toszkánai nyaralómat, figyelembe véve az elmúlt 6 év alatt összespórolt pénztömeget, ami a számláimon figyel, és kivetítve a következő 69-re. Ezenkívül ez az az év, mikor a britek szinte tökélyre fejlesztik a negatív utópiát, fityiszt mutatnak Hitlernek, dobnak egy cvikipuszit Sztálinnak, Kim Dzsongil népi demokráciája pedig ártatlan óvodás mecsizés hozzájuk képest. Legalábbis Edward Bond szerint így lesz. Vagy így is lehet.

Ez a brit ember úgy gondolta, hogy az rendben van, hogy a múlt teljességgel érthetetlen, vállalhatatlan és mindenekelőtt borzasztó történeteit - mint bármelyik totalitárius rendszer története - tanulság gyanánt elmeséljük a felnövekvő ifjúságnak, no de azért szólni kellene nekik, hogy ez bizony megtörténhet a jövőben is, jobb ha figyelnek. Hát ő szólt, mossa kezeit.

Mindezt vasárnap este a hétvége levezető fázisában. Soha ilyen csöndes szünetet nem éltem meg a Katonában. A végén a ruhatár előtt pedig több ember tekintete már önpusztító eszközök után kutatott. Javaslom bevezetésre a 18-as karika mellett a "Vasárnap délután tilos", vagy a "Depresszióra hajlamosak csak pszichológus felügyeletével nézhetik" vagy hasonló figyelmeztetések bevezetését. Akik megcsömörlöttek a Hahota klub gyűlésein és már szeretnének kicsit szomorúak, letörtek, depressziósok lenni, mély apátiába esni, azoknak kifejezetten javasolni tudom a darabot.

Egyébiránt 3 részből áll nagyjából ilyen hangulattal:
1. rész - Azonnali önpusztítás gondolata felüti fejét a nézőtéren
2. rész - A poén diktatúrában is poén. Lehet, hogy mégis élünk tovább.
3. rész - Mégsem. Áááá..á...á....á.......

Ahogy a mondás tartja: Jó volt, ilyet többet ne főzzetek!

Elégia

Fogjuk magunkat, aztán szépen elolvadunk hétfőn. Csöpögünk majd, könnyezünk kicsit, kijövünk, nagyot sóhajtunk, a fiúk pironganak, a lányok elbágyadva mosolyognak. Valahogy így. Isabel Coixet (Vazsgabin kívül senki ne próbálja meg kiejteni a nevét, mert veszélyes!) már kétszer megríkatott minket, most majd jól meglátjuk, hogy harmadszor is sikerül-e. Az elsőnél tényleg ríttam, elképzeltem az életet nélkülem és rínom kellett, a másodiknál elkezdtem ríni, aztán túlestem a ló másik oldalára a filmmel együtt, talán már kicsit sok volt, abbahagytam a rívást. Ebben meg nincsen benne Sarah Polley (ez ellen itt és most tiltakozom és ülősztrájkolni is fogok a jövő héten), de legalább benne van Tom Cruise exneje meg Schindler kontrollingese. Köztük szövődik egy szerelmi szál (még nem tudom, hogy mekkora sokk lesz őket csókolózni látni), ami összevissza kavarodik, aztán a végén meg mindenki rí. Vagy ríj. Rívás rulez.
CUPP

Film után - Be Kind Rewind - Tekerd vissza haver!

A történet valóban bugyuta volt, valóban irreális, valóban elrugaszkodott, de közben meg szerethető, kedves, vicces, meg miegymás. És tulajdonképpen annyira nem is volt valóban bugyuta, valóban irreális. Egész hihetőek voltak a figurák, baromi fantáziadús volt az, hogy hogyan forgatnak (svédelnek) minimálbudget-ből mondjuk egy fejen állva repülő autót, vagy a King-Kongot vagy bármit. Volt benne egy jó adag tartsunkössze szál, meg sok lúd disznót győz, tán a végén kicsit túl is csordult, de alapjában véve aki szeretne egy olyan filmet, amiben nem az alfarhang-poénokon kötelező sírvaröhögni, de nem is Woody Allen mostmireisgondoltpontosan hatványpoénjait kell megérteni, az szeresse ezt.

Be Kind Rewind - Tekerd vissza haver!

Mindenki ismer remake filmeket. Olyanokat, mint pl: Az Emlékmás, Solaris, A Bélgyilkosnő, Ocean's eleven, Meseautó, miegymás. Ezek a filmek nyilvánvalóan egytől egyig minősíthetetlenül gyatrábbak, mint az eredeti. Schwarzenegger olyan átéléssel játszik az emlékmásban, mint amekkora átéléssel annak idején a kisúttörő mondta írtajózsefattilaversét a felszabadulás ünnepén a 2-es számú oktatási intézet általános iskola udvarán.
George Clooney a fentiek közül kettőt is el tudott szúrni, bár megjegyzem az Ocean's elevent annyira nem sikerült, hisz az már az eredetiben hozta a hollywoodi színvonalat. A Solarist mindenesetre sikerült nekik a lényegénél megragadni, s Tarkovszkij kóborló lelke végre megnyugodva felklaffoghatott a fehér márványlépcsőn a nagy fényesség felé. A legkisebbik Fonda megpróbált Nikita lenni, nem hittük el, de közel nem volt olyan szánalmas, mint Stohl Buci (brrr!), meg ugye Bajor Imi (Brrrrrr!) pojáckodása a meseautó körül.
Na, ez a film nem remake, csak arról szól. Videótéka, az összes film letörlődik valami csoda folytán, a tulajok meg újraforgatnak mindent és jön a happyend. Természetesen az egész történet rettentő bugyuta, valóságtól elrugaszkodott, irreális és még ki tudja mi, de közben szerethető, meg aranyos meg vicces. És garanciaként szolgáljon az, hogy Michel Gondry rendezte, aki vicceset eddig még nem csinált, de jót igen (pl. Az álom tudománya, Egy makulátlan elme örök ragyogása), aztán játszik benne Jack Black (Pop, csajok, satöbbi), Danny Glover, Mia Farrow, Sigourney Weaver, és ha még ez sem elég, akkor adja meg a kegyelemdöfést az, hogy a Művészben is játsszák.

Hum Dil De Chuke Sanam

A film 3 óra 10 perces volt, másfél óránál volt egy intermezzo: kb. 15 másodpercre kiírták hogy Intermezzo. Gondolom ilyenkor szünetet tartanak a mozikban. Itt kezdett gyanús lenni, hogy nem lesz egészen rövid...
A történet lényege, hogy a jól éneklő olasz Szamir - már a neve is mennyire olaszos! -, aki éneklést tanulni jött Indiába, beleszeret az énektanár lányába, Nandinibe és viszont. Szülei azonban - Szamir elutazása után - egy másik férfihoz, Vanradzshoz adják hozzá, aki ügyvéd, de ennek ellenére legfőbb jellemvonása, hogy ragaszkodik az igazsághoz. Házasságuk persze nem boldog, mert Vanradzs érzi hogy a lány szíve másé, ezért elmegy a lánnyal Olaszországba, hogy megkeressék Szamirt. Mire megtalálják, a lány - nemes jelleme miatt - már Vanradzsba szeret bele és Szamirral való találkozásukkor már nem érez szerelmet őiránta, így megmarad férje mellett.
1 óra 50 percnél kezdődött az Olaszországban (=Pesten) játszódó rész. Olaszországban - kell-e mondanom - magyarul beszéltek a helyiek, kivéve egy orvosnőt, aki - ki tudja miért - native English volt. A jelenetekből megtudhatjuk, hogy ha egy fiatal pár csókolózik a vonaton/villamoson, akkor az ellenőr nem tud mit csinálni velük, hogy adják oda a jegyüket, hanem hangosan mérgelődve otthagyja őket és továbbmegy: így lehet potyázni. Hőseink Olaszországban eljutnak egy igazi magyar cigányzenés-néptáncos mulatságba is, ahol nagyon jól érzik magukat, utána a folyóparton sétálnak, háttérben a Lánchíddal. Közben Szamir az Operaházban lép fel, ott is forgattak néhány jelenetet. A végső egymásra találós jelenetben Nandini a néptelen Lánchídon fut Vanradzs karjaiba.
A rendezőnek vélhetően igen megtetszettek a bp-i sárga villamosok, mert nagyon sok jelenetben visszaköszönnek.
Mindezeken túl igen mély szimbolikájú jelenetek is vannak a filmben. Például amikor - még szerelmük bimbózó korszakában, Indiában - Nandini egy mondattal megsérti Szamirt a közös étkezésnél, Szamir elkezdi enni az asztalra kirakott nyers chilipaprikákat, egyiket a másik után, szemrebbenés nélkül, majd kisvártatva elhagyja a termet, a szobájába megy és ott szenved a csípőstől. Apja utána küldi Nandinit egy kis mézzel, hogy enyhítse kínjait. Szamir egymás után 5-6-szor eltolja magától a Nandini kezében lévő kanalat, majd végül mégis elfogadja tőle. (Óriási megbocsátás-szimbólum!!!) Később az egyik olaszországi (=pesti) jelenetben egy étteremben vannak Vanraddzsal, amikor Nandini - szimbolikusan - elkezdi enni a chilipaprikát. Vanradzs pohár vizet kínál neki, amit Nandini ismét csak többedszerre fogad el.
Van autós jelenet is. Vanradzs és Nandini stoppolnak, és akik felveszik őket, egy ponton félrehúzódnak az útról, megállnak, és kirabolják őket, pénzt, ékszereket. Vanradzs ujjáról azonban nem jön le a jegygyűrű. Az egyik rabló odajön hozzá hogy lehúzza, mire Vanradzs megtámadja, a másik támadó - egy nő - tüzel a pisztolyából, Nandinit találja el. Így kerül Nandini kórházba a native English orvosnőhöz, aki felszólítja Vanradzsot a kórházi számla rendezésére. Mivel nincs pénzük a kirablás miatt, mindketten leveszik jegygyűrűjüket is - láss csodát, itt már lejön Vanradzs ujjáról!
Nagyjából ennyi az, amit a friss élmény nyomán meg tudok osztani veletek, remélem most már mindannyian kedvet kaptatok a film megtekintéséhez. Szerintem megér 190 percet, valamikor összehozhatjuk!

Zuhanás

2008. október 20. 20.00 - Művész

Apa megvette az első színestévénket. Orion Mór. Gyönyörű, barna. Szép nagy képernyő. Apa és anya évekig spóroltak rá és most megvan. 7 éves vagyok és csak ülök előtte, ülök, és nézem a műsort, ha nincs, a monoszkópot. Milyen szép színes!
Aki gyerekkorában így volt a fekete-fehér tévé vs színestévé történettel, annak most kb. ugyanekkora ugrás lesz Tarshem Singh filmje a színesfilmekhez képest. (Guillermo del Toro nagyot nyel...) Az A sejtben már kivillantotta a metszőfogait, de ott még biztonság kedvéért betette Jennifer Lopez hátsófelét a tuti sikerért.
Egy kislány és egy kaszkadőr furcsa kapcsolata a valóság és az álomvilág határán és a határon túl.

Film után - A nyomozó

Frenetikus! - mondanám, mert részben ez jut az eszembe, de aztán rögtön az is, hogy azért nem ez a legjobb szó. Mert nem úgy volt frenetikus, mint mondjuk a Star Wars legújabb része, hogy csak meredek a 200nm-es vászonra a következő IT trükköt várva, hanem máshogy. Melyik is az az ember, aki összeválogatja a színészeket? A szereposztó? Hívjuk így. Tehát a szerposztó végzett remek munkát. Az kérem odatette. Mindenki ötös. Na jó, tán pár mellékszereplő nem. Láttam már olyan filmet, ahol a gyilkosság meg a halál viccesen volt ábrázolva, mert mondjuk a Kill Bill 2 vége fele már feltehetőleg a legnagyobb humanisták sem szisszentek fel egy levágott fej láttán, csak elnyomták gyorsan a félmosolyt a szájuk sarkában. Na de olyat, ahol ez az egész dolog olyan, mint mikor lemész a boltba, veszel egy zacskó tejet, aztán hazamész és nem meséled el a párodnak, mert mit mesélj rajta... Na ilyet még nem láttam eddig. Valahogy az egész úgy van megcsinálva, hogy nem csak az van, amit már lassan kezdünk megszokni, hogy szimpatikus a gyilkos, vagy vicces, de mindenesetre pozitív, hanem az, hogy egyszerűen azt érzi az ember, hogy... én ismerem ezt a srácot. Valahonnan rémlik.
Brrr és ismét brrr. Olyan jó brrr. Malkáv Tibor - így hívják hősünket - átlagosnak egyáltalán nem mondható. Apátiabajnok. Olyan, mintha semmi nem hatná meg, de nem az a Steven Segal fajta, akit ugye tényleg nem, hanem valójában meghatja jó sok minden. Olyan dolgok, amik megérik, hogy az ember foglalkozzon velük.
Szóval a Csapd le csacsit meg a Szerelmesfilmet meg az Ötvös Csöpit dugjuk el kicsit a sarokba és nézzünk kortárs magyar filmet. Megéri.

Mozihétfő - 2008-10-06

A jövő héten remek filmeket mutatnak be a Művészben, úgyhogy megéri csatlakozni. Találkozó n8-kor az előcsarnokban. Nézzük akkor sorjában, mi közül is lehet csemegézni:

A hullám

Volt ez a német film pár éve, a Kísérlet. Hasonló szembesülés ez önön gyarlóságunkkal ugye, mert konkrétan az a helyzet, hogy van egy középiskola, van egy kísérletező-kedvű tanár, van egy ötlet - mégpedig, hogy mutassuk meg a diákoknak, mi is az az autokrácia - van akarat, motiváció, aztán van pokol a végén meg szembesülés. (Hitler somolyog egyet a bajsza alatt.) Ja, hát kérem, az ember társas lény, meg a falkaszellem, ösztöneinket levetkőzni nehéz. És akkor el lehet gondolkodni, hogy vajon ki-ki maga mit tenne hasonló helyzetben. Aztán lehet a köveket dobálni...

A nyomozó

Itt meg úgy van, hogy jött egy nagyjából új magyar rendező, aki a reklámszakmában feltehetőleg már megcsillogtatta tudását, meg csinált egy csomó rövidfilmet, meg Grunwalsky osztályában végzett az egyetemen és forgat egy állítólag remek krimit. Tök ismeretlen színészekkel. Mondják. Pedig nem. Mert azért ott van Kerekes Éva meg Terhes Sándor meg Rezes Judit. Ez utóbbiról nyilatkozta Szabó Győző (a hölgy lovagja - a szerk.), hogy ""Már hosszú évek óta együtt vagyunk, mégis objektíven meg tudom ítélni, hogy fantasztikus volt". Nos, ennyit az objektivitásról. Szubjektíve' ugye pedig én, aki még nem is láttam azt tudnám elmondani, hogy kicsit nagy a felhajtás, de gyanús, hogy tetszene.
Amúgy egy krimiről van szó. Kicsit olyan önboncolgatós boncolgatós.

A zóna

Ez egy durván kaszabolósnak tűnő mexikói dráma 100-as feszültségfaktorral. Mexikóban valóban elég brutál a helyzet, ha hihetünk a sajtónak (hvg - 2008. aug. 19. - filmből vett valóság). Mindennapos emberrablások, már nem is csak a nagyon gazdagok körében, és ugye ennek mindenféle halállal, csonkítással, lelki sérülésekkel, miegymással járó következményei. A tequila és a chilipaprika lassan feledésbe merül. Hol vannak már azok a mariachik!
Visszatérve a filmre itt konkrétan arról van szó, hogy van a szegregált Zóna, a gazdagok világa, a paradicsomi plutokrácia, ahol mindenki gazdag és mindenki fél, ezért jól körbezárják magukat. Na, ide jut be a plebs, 3 fiatal véletlenségből a külvilágból, aztán rögtön meg is halnak, de egy nem. Róla szól a film. Üldözik, ő meg menekül. Ha valaki emlékszik még Ice-T nagy klasszikusára (tessék), akkor úgy kb. el tudja képzelni mi lesz, csak nem amerikai csúnyabácsik, hanem mexikói csúnyabácsik, gyerekek, nénik kergetik szegény srácot. Brrr...!
Nem mondanám elsőrandisnak, sőt, randisnak sem, hacsak nem mondjuk Ripley hadnaggyal jár valaki.